Ahol a darabszám sem akadály

Több mint tíz éve foglalkozom aktívan a különböző területek számára fontos ruhadarabok egyedivé tételében.  Jelentsen ez fóliázást, hímzést, ami a laikusok számára a legközérthetőbb. Imádom a munkám, és ez a múltban sem volt másképp, viszont úgy érzem most értem révbe. Számos egyedi termék elkészítése után ugyanis úgy döntöttem, hogy szeretném ezt olyan formán tovább művelni, hogy nagy mennyiségek kiszolgálására is képes legyek.

Mit is jelent manapság a nagy mennyiség? Már negyven, ötven darab termék egy időre történő leszállítása is gondot tud okozni egy kisebb üzem számára. Vannak természetesen olyan megrendelések, amely számunkra is kihívást jelent, ezek a több ezer darabos, egy időpontra történő leszállítások, de büszkén mondhatom, eddig még mindig, minden kérésre megtaláltuk a megfelelő megoldást. Volt olyan kérésünk nemrég, amelynek szűk határideje abból adódott, hogy az előző kivitelező, akit ismeretség alapján választottak, egy héttel a határidő előtt közölte egy rendezvény szervezőivel, hogy nem tudja sajnos legyártani időre a megrendelt hímzett pólókat. Természetesen ezek a munkák nagy kihívást jelentenek számunkra is, de még mindig sikerült ezeket is teljesítenünk.

Én megmondom őszintén, ezeket élvezem a legjobban, mert ezek igénylenek igazán összefogást, csapatmunkát, megfelelő szervezést, és nem utolsó sorban hatalmas kihívást számunkra, és örömet a megrendelő számára, mikor átveheti termékét, tökéletes minőségben, éppen időben. Nyilvánvalóan én sem örülnék neki, ha minden héten ilyen munkákkal szembesülnénk, de valahogy ezek megoldása engem mindig felvillanyoz és új lendületet ad. Dolgozunk tehát nagy vállalatok nagy darabszámos munkapóló megrendeléseinek teljesítésére, sportcsapatok mezeinek, melegítőinek, törölközőinek gyártására, de van olyan partnerünk is, aki szállodát üzemeltet és egyedi hímzett törölköző díszíti a szobákat, amelyeket mi szállítunk számára. Nem rettenünk meg semmilyen darabszámtól, hiszen vállalkozásom több géppel és rengeteg alapanyaggal, beszállítói partnerhálózattal fel van készülve a lehetetlennek tűnő munkák elvégzésére is. Nem jelent akadályt sem egyedi hímzett pólók, ingek, törölközők nagy tételben történő legyártása, sem fóliázott termékek elkészítése sem. Keressen minket bátran, a https://himezd.hu/ csapata biztosan megoldást talál bármilyen kérésére.