A főnököm kérése
Az ember, ha egy nagy ügyvédi iroda alkalmazottjaként kezd el dolgozni, mindenre gondol, de arra nem, hogy egy nagyon kellemes légkör, szép irodák, nagyon igényes helyiségek és teljesen összeszokott, mégis nagyon kedves és befogadó csapat fogja várni, akik mindenben segítik, és nem a versengésre, és önálló előre menetelre gondolnak csak, hanem bizony az egyéni fejlődést is nagyban segíteni fogják. Nem is tudtam hirtelen először mire vélni ezt a nagy szerencsémet. Csak ámultam és tudtam, hogy ekkora hihetetlen nagy ajándékot nem sok ember kap az élettől, igyekeztem egyszerre megbecsülni és alázattal viselkedni általa, másrészt pedig annyira örülni neki, amennyire csak tudok. Életem egyik legfurcsább érzése volt, emlékszem.
Egyetlen dolog volt furcsa, hogy miden falon, az összes dolgozó irodáját, a folyosókat, tárgyalókat tekintve egyaránt festmények voltak, semmi más. Én egyszer csak megkérdeztem az egyik kollégámat, vajon ez miért alakult így. Ő elmondta, hogy nagyon jó, hogy megkérdeztem, mert itt nagyon nagy a béke és a nyugalom, de a főnök egyetlen rigolyája, hogy nem lehet mást tenni a falra, mint festményeket. Így vagy azt tegyek ki, vagy inkább semmit.
Én mondanom sem kell, hogy rögtön arra gondoltam, hogy inkább a semmit választom, mert nem igazán nyerte el a tetszésemet még életem során egyetlen festmény sem. Persze a múzeumban megnézem őket szivesen, de semmi vágyam arra, hogy egész nap ezeket nézegessem az irodám falán.
Egyszer csak azonban a szalaibalazs.hu oldalon találkoztam egy öltettel, mely egy gyönyörű vászonkép formájában érkezett hozzám. Mi lenne, ha megpróbálnám a festményt módosítani a vászonkép fogalmára. Nem tudtam a főnököm hogy fogja fogadni, de egy bátor mozdulattal rákérdeztem, és bár láttam, hogy meglepődött, de aztán megkért, hogy mutassam meg pontosan mire gondolok, és azonnal mondta, hogy természetesen, mivel gyönyörű, így ki tudom tenni. Azóta már számtalan iroda kapott egy gyönyörű képet az oldalról a szobája falára.